Olvasóink ajánlják

Tizenéves olvasónk az utóbbi időben ezeket a könyveket olvasta el és véleményét megosztotta velünk is:

Sachar, Louis: Bradley, az osztály réme

Louis Sachar New Yorkban született, 1954-ben. Első könyve jogi egyetemi tanulmányai alatt jelent meg, s jogásszá avatása után is gyermekkönyvíróként folytatta pályáját. Feleségével egy iskolában találkozott, ahová mint szerző látogatott el, s ahol Carla nevelőtanárként dolgozott. A házaspár a texasi Austinban él. Sachar szívesen tölti szabadidejét sakkozással, kártyajátékokkal, síeléssel vagy gitározással.

Az iskolában mindenki úgy gondolja, hogy Bradley Chalkers a legrémesebb tanuló. Nem ír házi feladatokat, nem figyel az órákon, nem kap jó jegyekért járó csillagokat sem, ráadásul állandóan hazudozik. Nem csoda, hogy senki nem akar barátkozni vele, és látszólag a kisfiú sem kíváncsi a többiek társaságára. Legféltettebb titkait csak népes játék állatseregével osztja meg szobája zárt falai között. Egy nap aztán minden megváltozik. Egy nevelőtanár érkezik az iskolába, és Bradley-t azonnal a gondjaira is bízzák. Bár az első néhány találkozón legszívesebben részt sem venne, Carla kedvessége és szeretete teljesen átformálja a neveletlen kisfiút. Nemcsak őt, az egész iskolát is, hiszen hamarosan már egyre több diák kukkant be a nevelőtanárnő szobájába. De vajon tényleg sikerülhet olyan tartós változásokat hozni egy iskola életében, melyek minden gond ellenére megmaradnak?

Louis Sachar könyvét külföldi ismerőseim ajánlására kezdtem el olvasni, és egyáltalán nem bántam meg. Már az első oldalak rabul ejtettek, mivel a történet egyszerre humoros és mégis mély. Ahogy fokozatosan megismerjük Bradleyt, úgy kezdjük egyre jobban megérteni és megszeretni, még tűrhetetlen viselkedése ellenére is. Egyre jobban drukkolunk neki, hogy sikerüljön elhagynia rossz szokásait és mások számára is azzá váljon, aki ő legbelül, egy szeretetreméltó kisgyerekké.

Számomra a történet a 20-adik fejezethez érve vált igazán izgalmassá, és onnantól abba sem tudtam hagyni. A befejezés kifejezetten elnyerte a tetszésemet, hiszen néhány oldallal a könyv vége előtt akaratlanul is patakokban folyni kezdett a könnyem. Az utolsó fejezetek azonban felszárították a könnyeimet és mosolyt csaltak az arcomra, méltó lezárásaként ennek a páratlan regénynek.

Sachar stílusa nem hagy kívánnivalót maga után. Egyszerre ír a gyerekek nyelvén, mégis izgalmasan ahhoz, hogy bárki szívesen olvassa a művét, néhol mókás, máshol szívbemarkoló jelenetekkel tarkítja a története fonalát, olyan tökéletes egyensúlyt alkotva, mely igazán egyedülállóvá teszi könyvét.

A regényben néhány alkalommal találunk részleteket Uriah C. Lasso "A szüleim nem loptak elefántot" c. művéből. Ezek a sorok kiváló kedvcsinálóként szolgáltak számomra, és a regény befejezte után azonnal keresni kezdtem az említett könyvet az interneten. Azonban nemhogy a címre, de még a szerzőre sem dobott ki semmilyen találatot. Végül egy weboldalon bukkantam rá a rejtély megoldására. Louis Sachar és Uria C. Lasso ugyanaz a személy és "A szüleim nem loptak elefántot" teljes regény formályában soha nem is létezett. Azt hiszem, ez tökéletesen bemutatja, milyen kiváló szerzővel is van dolgunk. Fel sem merült bennem, hogy az ő sorait olvasom a Uriah C. Lasso név mögött. Bár kicsit csalódott vagyok, amiért tudom, hogy most már biztos nem vehetem kezembe  "A szüleim nem loptak elefántot"című regényt, ez a kis incidens is emeli a szememben Louis Sachar fényét.

Savaryn, Lorelei: Az ellopott álmok cirkusza 

A varázslatos és kísérteties gyerektörténeteket író Lorelei Savaryn tanárként dolgozott írói karrierje előtt. Amikor épp nem új történetek írásával tölti az idejét, akkor csodálatos zűrzavarban éli mindennapjait Chicago közelében lévő otthonukban négy gyermekével és férjével együtt. Következő könyve az "In the edge of in between", mely "A titkos kert" című meseregényt dolgozza fel, 2022 áprilisában fog megjelenni.

A 12 éves Andrea élete romokban hever. Nem elég, hogy szülei sok-sok veszekedés után elváltak egymástól, három évvel ezelőtt szeretett kisöccse is nyomtalanul eltűnt. Nem csoda hát, hogy a kislány úgy érzi, csak kővé dermesztett szívvel tud ennyi fájdalmat elviselni. Egy éjszaka aztán, útnak indul a bicikliével a szél hozta, csábító vásári illatokat követve. Csakhamar rábukkan az illatok forrására a közeli erdőben, egy óriási cirkuszi sátortáborra. Andreát vonzza a sok móka és ragyogás, mely a kerítéssel körülvett térségből árad, és azonnal megkísérel bejutni a cirkuszi sátrak alkotta Ábrándba, az Álmok Földjére. A belépőjegy ára egyetlen álom vagy emlék, melyet a kislány készséggel feláldoz a felejtés reményében. De vajon minden az, aminek látszik ezen a varázslatos földön? Vajon tényleg csak ragyogás és móka rejlik a színes sátorponyvák alatt? Nyújthat-e menekülést a valóságtól egy álmokkal és emlékekkel teli világ? Ezekre a kérdésekre válaszol az írónő első regénye.

Bár a könyv borítójára tekintve és a rövid leírást elolvasva az ember azt hinné, hogy egy kedves meseregényt tart a kezében, a történet a vártnál sokkal mélyebb és bonyolultabb. Ahogy Ábránd ösvényein haladva megismerkedünk Andrea részletes történetével, úgy válik a történet egyre szövevényesebbé. A cirkuszi sátrak között barátságok szövődnek, egyesek elvesznek, mások megkerülnek, titkok lelepleződnek és új álmok születnek. A történet bővelkedik a fordulatokban, melyek izgalmassá és letehetlenné teszik a regényt. A könyvet olvasva nem csak a határtalan testvéri szeretet erősségének lehetünk tanúi, hanem annak is, mennyi mindenre képes egy szeretetre vágyó 12 éves kislány.

A könyv stílusa egyszerűen ragyogó. Még sosem találkoztam olyan íróval vagy írónővel, aki Savaryn-hoz hasonlóan minden érzékszervre kihatóan fogalmazott volna. Nemcsak láthatjuk magunk előtt Ábránd kék-fehér csíkos sátrait, hanem hallhatjuk is a lábunk alatt ropogó faleveleket az úton, gyerekek örömteli kacagását és a lágy esti szellő susogását. Érezhetjük, ahogy a levegőben karamella, vattacukor, könnyek, és vágyak illata keveredik, megkóstolhatjuk a tejes holdfény, vanília és lehullott levelek alkotta álmokat. Ám az írónő nemcsak az érzékek felébresztésében jeleskedik, hanem az egyedi és rendkívül találó hasonlatok megalkotásában is.

Nicola Yoon: A Nap is csillag

Nicola Yoon regénye egy nagyon megragadó romantikus történet, mely rávilágít, akár egy nap alatt megváltozhat az életünk. A könyv 24 órát foglal magába, ami alatt jelen lehetünk két fiatal kibontakozó szerelménél. Ám a műben nemcsak egy szerelmi történetet ismerhet meg az olvasó, hanem olvashat az irie szó eredetéről, a rasztafári vallásról, vagy a feketehaj-ápolásról is. Nicola Yoon írói tehetsége abban is megmutatkozik, hogy nemcsak a főszereplők, hanem a műben megjelenő mellékszereplők életébe is betekintést enged. Megismerkedhetünk a biztonsági őr vagy buszsofőr gondolataival is, ami még személyesebbé teszi a könyvet. Egyéni megfigyelés, hogy Natasha és Daniel nagyon hasonlít magához az írónőhöz és férjéhez. Hiszen Nicola Yoon is jamaicai, David Yoon pedig koreai.

Annak ajánlom ezt a regényt, aki kíváncsi két különleges fiatal megható szerelmére. Aki pedig már olvasta, ajánlom, vegye kézbe David Yoon regényét is, a Frank Li és a szerelmet. (14+)

5/4

Kasie West: A távolság relatív

Az egyik legjobb romantikus regényt olvashatjuk el, ha kezünkbe vesszük Kasie West könyvét. A történet izgalmas, szinte az utolsó oldalakon is meglepetések érhetik az olvasót. A szereplők szerethetőek, és bár az események nem túl életszerűek, a regény mégis lenyűgöző. A fordulatok pont a megfelelő pillanatban teszik még érdekesebbé a regényt, elérve, hogy az olvasó, még ha akarná, sem tudná letenni a könyvet. Számomra nagyon megkapóak voltak a főhősnő szarkasztikus mondatai, száraz viccei is. Nagyon tetszett, hogy ez a fanyar humor az egész történeten át jelen volt. A regényből a romantikus pillanatok sem hiányoznak, de szerencsére ezek nem érik el a túlzott érzelgést.

Összességében úgy vélem, minden fiatal lány könyvespolcán helye van A távolság relatív-nak. Mindenkinek ajánlom, fiataloknak, idősebbeknek egyaránt. 14+

5/5*

Michelle Painchaud: Erica szerepében

Michelle Painchaud regénye már az első sorától rabul ejti az olvasót. Bár az alapötlet szokatlan, hiszen az írónő egy festmény elrablásának történetét fogalmazza meg, az olvasó mégis kíváncsian kíséri figyelemmel Violet bűntettét. A történetet olvasva úgy érezhetjük, nekünk is meg kell állnunk a helyünket a bűntény végrehajtása közben. Együtt aggódunk a főhősnővel, nehogy leleplezzék, és vele örülünk, ahányszor csak megmenekül. Számomra nagyon megragadó volt Violet – Erica alakja, életszerűnek tartom a jellemváltozását is. Bár tudom, hogy cselekedete kétségkívül rossz, de még emellett is nagyon szimpatikusnak találom a lányt. Michelle Painchaud a mellékszereplőket is szerethetően formázta meg, a vadóc Taylor-t és a visszahúzódó James-t is szívébe zárja az olvasó. A történet lezárása is nagyon jól sikerült, hiszen minden szereplő elnyeri méltó jutalmát vagy büntetését. A regény vége még sem tragikus, hiszen érzékelhető, egyszer majd helyre áll a rend Violet életében is.

Annak ajánlom ezt a könyvet, aki nem retten meg a gyilkosságoktól, és érdekli, miként változtat meg 3 hónap emberi életeket. 15+

5/4,5